Ἀντισθένες ὁ φιλόσοφος τοὺς μέν νεανίας προὔτρεπεν ἐπὶ φιλοσοφίαν, οἱ δὲ νεανίαι οὐ προσεῖχον αὐτῷ· τέλος δ’οὖν ἠγανάκτει οὐδ’ ἔτι νεανίας προσδέχεσθαι ἠβούλετο. Καί Διογένην οὖν ἤλαυνεν ἀπὸ τῆς συνουσίας αὑτοῦ. Ἀλλὰ δ’ ἦν καρτερικὸς ὁ Διογένης οὐδ’ ἀπήρχετο, καὶ ἤδη καὶ τῇ βακτερίᾳ καθικνεῖσθαι ὁ Ἀντισθένης αὐτοῦ ἠπεὶλει· καί ποτε καὶ ἔπαιε κατὰ τῆς κεφαλῆς. Ὁ δὲ οὐκ ἀπηλλάττετο, ἀλλ’ ἔτι μᾶλλον εἵπετο φιλοπόνως, καὶ ἔλεγε· «Σὺ μὲν παῖε, εἰ βούλῃ, ἐγὼ δὲ προτείνω τὴν κεφαλήν· καὶ οὐκ ἄν οὕτως ἐξευρίσκοις βακτηρίαν σκληράν, ὥστε με ἀπελαύνειν τῶν διατριβῶν τῶν σῶν».
Antistene il filosofo esortava i govani alla filosofia, ma i giovani non gli prestavano attenzione; alla fine dunque si sdegnò e non volle più accogliere i giovani. E dunque respinse Diogene dalla sua compagnia. Ma Diogene era perseverante e non se ne andò, e ormai Antistene lo minacciava con il bastone; e una volta lo picchiò anche sulla testa. E quello non si allontanò, ma ancora di più lo seguiva zelantemente e diceva: "Tu picchia, se vuoi, io porgo la testa; e non potresti trovare bastone così duro che mi allontani dalle tue diatribe".